A látássérült psziché jellemzői. szemcsepp felszívódó szürkehályog
A traumafeldolgozás és identitás felnőttkorban látásvesztetteknél
A felnőtt kori látásvesztést olyan veszteségnek tekinthető, amely a veszteségfeldolgozás mellett — a DSM IV. A látásvesztés utóhatásaiban összefolyik a veszteséggel való együttélésnek és magának a veszteségnek a traumája, amely összefonódást nagyon fontos a segítő munkában jól érteni.
A látás elvesztése olyan szeizmikus, elementárisan negatív esemény, amely szétveti azokat a kereteket, amelyek között mindaddig a világgal kommunikáltunk. A megváltozott körülmények az egyén számára új kereteket jelölnek ki, mind a világgal és a másokkal való kommunkációja, mind saját testéhez és identitásához való viszonya tekintetében. Lényegi kérdés, hogy ezek a keretek korlátok lesznek vagy egy olyan kihívásokkal teli lehetőség tér, amelynek szabályait és határait feltárva, új képességekkel és új viszonyulásmódokkal megtöltve azt, újra élhetővé és otthonossá válik.
A fogyatékkal élőkkel való közös munkát általában szociális definíciók alapján közelítjük meg: hogyan lehetne nagyobb fokú társadalmi integrációt előmozdítani, hogyan támogathatnánk a sérült emberek munkába állását stb. A dolgozat ehhez a szociális szinthez képest mappa mozgó látomás szinttel visszább, a szubjektum pszichéjéhez közelebb lép, és a veszteséget a traumából kiindulva közelíti meg, majd lehetséges megküzdési irányokat vázol fel.
Trauma és az identitás problémája szorosan összetartozik. A traumatizációt követően az egyén testi, lelki integritása, az identitása alapjaiban inog meg, különösen jelentős ez a sérülés, amikor valaki látható világát, alapvető észlelési képességét a dioptriás látás az el, és megszűnik vizuális önreferenciának lenni.
A tanulmány a trauma működésének és identitást formáló szerepének mélyebb megértéséhez szeretne hozzájárulni, mert minden további integráció alapjaként elengedhetetlen egy élhető, pozitív identitás újra megszerzése.
- Binokuláris látás tulajdonságai
- Látásromlási technika
- (DOC) Fogyatékosság mint személyes és társas konstrukció | Judit Nóra Pintér - mokkaszarvas.hu
- Az érzelmek megnyilvánulásának jellemzői a csökkent látásban
- Súlyos látássérült gyermekek mentális fejlődésének jellemzői
- Az érzelmek megnyilvánulásának jellemzői a csökkent látásban Az érzelmek megnyilvánulásának jellemzői a csökkent látásban Az érzelmek keletkezésének pszichológiai elméletei megnyilvánulásának is — részben attól függően, miként viszonyulunk a pszichológia mai sokarcúságához.
- Szemmel edzés jobb látással
A PTSD Post-traumatic stress disorder a szorongásos zavarok közé tartozik, és extrém stresszorra adott hosszantartó és diszfunkcionális reakciókat foglal magába Kökönyei A PTSD-s személyek képtelenek a traumát időben behatároltnak tekinteni, ehelyett a trauma magába szívja a jövőjüket is, tulajdonképpen a trauma múltjának meghosszabbított jelenében élnek.
Ez a negatív értékelés maladaptaív kognitív feldolgozási stílusokat és viselkedésmódokat indít be, amelyek a szerzők szerint részben előidézik a tüneteket, részben pedig meggátolják a negatív tünetek megváltozását. A terápiában ennek értelmében a történtek kognitív újra strukturálását javasolják. Bevezeti a komplex poszttraumás stresszzavar terminust, és hét fő kategóriában összesíti a trauma szindróma számos tünetét, amelynek főbb ismertetőjegyei többek közt az érzelemszabályozás módosulásai; a tudat módosulásai; az önészlelés módosulásai tehetetlenségérzés vagy a kezdeményezőkészség lebénulása; szégyenérzés, bűntudat, önvád; másoktól való teljes különbözőség érzése ; az emberi kapcsolatok módosulásai elszigetelődés és visszahúzódás; az intim kapcsolatok megszakadása; állandósult bizalmatlanság ; a jelentésrendszer módosulásai az élethez lelkierőt nyújtó hit elvesztése; a világ iránti bizalom; reménytelenség és kétségbeesés érzése.
Előfordul, hogy a túlélő élete cselekedeteiben csak felületesen van jelen, mintha a mindennapi eseményeket távolról figyelné. Sok túlélő azt érzi, mintha egy része meghalt volna.
Ebben az állapotban Herman szerint egyre könnyebb elvéteni a diagnózist, mert épp a negatív tünetekből áll össze, abból, ami nincs. A felnőttkori látásvesztés a traumán túl alapvetően veszteség is: paranormatív, lelki veszteség, amit szintén figyelembe kell venni a rehabilitáció során.
A dadogással járó gyermekek pszichológiai jellemzői
A paranormatív azt jelenti, hogy nem a normál életciklusba illeszkedik a történés, hanem rendkívüli. A személy elveszíti normális, addig megszokott életmódját.
Ennek következményeként átélhet egzisztenciális veszteséget is — a megbecsültség, az önértékelés, a hatalom, a pozíció, egy közösség elvesztését. További pszichikus veszteségek is kísérik ezt az állapotot: a remények, a bizalom hogyan erőltesse meg a szemét. A veszteségre adott reakció a Kübler-Ross-féle szakaszok alapján nyomon követhető, amelyek egyaránt érvényesek a gyászra és a halállal, a betegséggel, illetve a pár elvesztésével való szembenézésre.
Mindegyik esetben olyan veszteségről van szó, amelyet tulajdonképpen el kell gyászolni.
Ennek a folyamatnak öt szakasza van: 1. Ezek a stádiumok váltakozhatnak, irányuk nem meghatározott és irreverzibilis. A látásvesztés traumája maga egy egész életre szóló testi, pszichés, egzisztenciális: totális veszteség, ahol nem annyira a megvakulás eseménye: a betegség, a baleset illetve az elsötétülés traumatikus pillanata vagy évei, amely elsősorban traumatizál, hanem a a látássérült psziché jellemzői hogy valaki vak lett, és az is marad.
A látás elvesztése és annak feldolgozása ugyanolyan gyászmunkát tesz szükségessé, mint egy haláleset, válás vagy egyéb veszteség.
A gyászoló bár általában tudja, hogy mit vagy kit veszített el, de azt még nem, hogy számára ennek a veszteségnek milyen jelentése, jelentősége van.
A megvakult ember látását, a vizuális világ és percepció egészét, látó énjét el kell, hogy elgyászolja. A gyászra vár az a feladat, hogy kimunkálja bennünk a továbbéléshez szükséges új ént Kast A terápiás munkában kiemelt jelentőségű, hogy tisztában legyünk vele, hol tart éppen a kliens a — Kübler-Ross által leírt — gyászfolyamatban, és ahhoz mérten dolgozzunk vele.
A Herman-féle modell alapján a traumatúlélőkkel folytatott terápiás munkában a túlélők számára a gyógyulás alapja a biztonság visszaszerzése, amely a test feletti kontrollal kezdődik, majd folyamatosan halad kifelé, a környezet újbóli kontrollálásának irányába. A látásukat elvesztetteknél ennek az első fázisnak igen nagy szerepe van, hiszen a testünk felett gyakorolt kontroll alapvető eszköze a látás. Akár a látássérült psziché jellemzői közlekedésben, a higiéniás tevékenységekben, akár testünk megóvásában és széppé tételében alapvetően vizuális mankókra támaszkodunk.
Ezeket a mankókat csak kemény munka árán lehet eldobni. A következő feladat a történtekkel való pszichés foglalkozás: helyre tenni kognitívan és érzelmileg a megvakulás tényét.
Ezután a mindennapi életbe való visszakapcsolódás, amely a felnőttkorban vakokká válók esetében a rehabilitációval, az alapvető készségek — fehér bottal való járás, Braille-írás, konyhai műveletek stb. A traumán átesettek meg kell, hogy béküljenek új önmagukkal és a megváltozott életlehetőségekkel.
A PTN öt területen figyelhető meg: az élet fokozottabb megbecsülése és a prioritásokban bekövetkezett változások; melegebb, nagyobb intimitással jellemezhető kapcsolatok átélése; a személyes erő fokozott a látássérült psziché jellemzői a sérülékenység egyidejű átélésével; új lehetőségek és életpályák felfedezése a személy életében; spirituális és egzisztenciális fejlődés.
A PTN folyamatát olyan súlyos életkrízis hozza működébe, amely megkérdőjelezi, sőt megrendíti az ember világról és abban elfoglalt helyéről való képét. A krízis által kiváltott elsöprő erejű negatív reakciók először megküzdő viselkedést tesznek szükségessé, egyúttal beindul az élmény intenzív kognitív feldolgozása is, amely először automatikus, betolakodó gondolatok, rágódások formájában, majd egyre tudatosabb, kontrolláltabb módon történik.
Az élethelyzetet kísérő distressz mindeközben nem szűnik meg, hiszen éppen ez tartja aktívan a kognitív feldolgozást. A látásvesztéshez való alkalmazkodás alapvetően három nagyobb faktorral hozható összefüggésbe Truan és Trent, : 1. Pálhegyi szerint a látásvesztést vizsgálva három fontos szempontra kell tekintettel lennünk: az első a látásvesztés ideje, a második a látásmaradvány mértéke és a harmadik a vaksággal szembeni beállítódás.
További faktorok is szerepet játszanak az alkalmazkodásban Schulz, : a megvakuláskor a személy életkora, a megvakulás oka, a megvakulás foka és az egyéni személyiségvonások. Horowitz és Reinhardt a fentieken kívül az egyén biopszichoszociális faktorait emelik ki.
A szerzők az időskori látásvesztők számára dolgoztak ki egy 33 itemből álló skálát Adaptation to Age-Related Vision Loss AVL Scaleamely több faktorral méri a megvakulásra adott pszichés reakciókat. Az AVL a rehabilitációban jól alkalmazható, érzékenyen képes mérni a pszichológiai státusz pozitív változását.
A látássérült psziché jellemzői és Ferguson hangsúlyozzák, hogy egy hosszú érzelmi, kognitív, viselkedéses, perceptuális alkalmazkodási folyamaton kell a felnőttkori látásvesztőknek átmenni, amelyet nagyon fontos, hogy intervenció egészítsen ki. Az alkalmazkodásban szerepet játszó faktorok közül kiemelik többek közt az önértékelést, a kontrollhely dimenziót és az attribúciós stílust.
A szerzők a megvakulás traumájának feldolgozására az általános veszteség és gyász-modell helyett egy alternatív, kognitív modellt kínálnak. A Beck-féle kognitív triászból indulnak ki, amely a selffel, a világgal és a jövővel kapcsolatos negatív gondolatokból áll, amelyek meghatározzák az észlelést és depresszióhoz vezetnek. A szerzők fejlesztették ki az 55 itemből álló Nottingham Adjustment Scale-t NASamely a megvakuláshoz való alkalmazkodást hét alskálán méri: szorongás, depresszió, önértékelés, a vakság elfogadása, vak emberekkel kapcsolatos 3 attitűd, a látássérült psziché jellemzői, kontroll-hely és attribúciós stílus Dodds és Craig, A teszt látástámogató szemüveg könnyen megállapítható, hogy ki szenved szorongásos vagy depressziós tünetektől.
Javasolják Dodds és Craig,hogy amennyiben terápia szükséges, annak legjobb formája a kognitív illetve az Ellis-féle racionális-emocionális terápia volna, amely során a kliensnek az attribúciós stílusán kell dolgoznia.
A szerzők ajánlják továbbá a családtagok bevonását a kezelésbe, akik pedig pozitív ellenpéldaként szolgálhatnak a társadalom negatív előítéletességével szemben, mindez a látásélesség javításáról szól hangsúlyozzák az olyan praktikus készségek megszerzésének a fontosságát, amelyekkel a látásukat vesztők újra független életet tudnak élni, és megszűnik a környezetüknek való kiszolgáltatottságuk.
Moore szerint az alkalmazkodás nagyban függ a realisztikus célok felállításától, és olyan képességek megszerzésétől, amelyek megfelelnek e célok eléréséhez.
A feldolgozást hátráltathatja a kognitív torzítás, a vaksággal kapcsolatos irracionális vagy negatív hiedelmek. Fittingidézi Horowitz és Reinhardt, hat olyan elméleti és empirikus területet jelöl meg, amelyek az alkalmazkodást befolyásolják: a látók felé való attitűd, a vaksággal kapcsolatos szemléletmód, családi kapcsolatok, a rehabilitációval kapcsolatos attitűd, foglalkoztatási kilátások és az általános jóllét.
Kovács arra jutott, hogy a látásvesztés a már megszilárdult énfogalmat módosítja. A vakság a self és az identitás alapvető alkotóelemeként kénytelen integrálódni, ebből arra következtethetünk, hogy a stigmatizáció mintegy az új identitás negatív feltételévé válik, tehát valamilyen módon mindenképp beépül az identitásba, nem tud nem részévé válni, csak az a kérdés, miként, milyen formában.
szemcsepp felszívódó szürkehályog
Tehát a stigmatizáció kétirányú fejlődésnek válhat alapjává. A vizsgálat A vizsgálati minta 30 felnőttkorban látását vesztett személy év két csoportban. A csoportba sorolás kritériuma a látásvesztés óta eltelt idő: az első csoportba 15 fő azok kerültek, akik legfeljebb 3 éve, a második csoportba a látássérült psziché jellemzői fő pedig azok, akik 3 évnél régebben vakultak meg.
